Távolléti képzésben is lehet kontaktórákat tartani

A koronavírus-járvány megfékezését célzó újabb kormányrendelet értelmében 2020. március 27-től online formában is megvalósíthatóak a felnőttképzések.

A kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó járvány megelőzése, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során a felnőttképzésben folyó oktatás és szakmai vizsgáztatás biztosításának eltérő szabályairól hozott rendeletet március 26-án.

A kormány döntése segíti, hogy ne ütközzön akadályba a felnőttképzés, az intézkedések ugyanis lehetővé teszik, hogy ezentúl távolléti képzésben is tarthassanak kontaktórákat. Nem minősül hiányzásnak - az új rendelet hatálybalépése napjáig - az, ha a hallgató a veszélyhelyzet kihirdetése után nem vett részt a kontaktórákon. A mai naptól viszont ha részt vesz a távoktatásban, akkor azt személyes jelenlétként kell figyelembe venni.

A hírre a Felnőttképzők Szövetsége is közleményt adott ki:
A Felnőttképzők Szövetsége tudatta, hogy péntektől az egész iparágat érintő, a képzés folytonosságát támogató, az aktuális kihívásoknak megfelelni képes változások lépnek életbe a kormány döntése nyomán, az Innovációs és Technológiai Minisztérium intézkedésére.

"Létrejön a digitális(abb) felnőttképzés Magyarországon", ami azt jelenti, hogy a felnőttképzések megvalósulhatnak online formában. Távolléti képzésben megtarthatóvá válnak a kontaktórák is - ismertette Zsuffa Ákos, az FVSZ elnöke.

Ezzel párhuzamosan, amennyiben valaki támogatott felnőttképzésben vesz részt és igazolható a részvétele a távoktatásban, ez elismert és elszámolható lesz mind a képző, mind a képzett (pl. munkabér és járulékai) esetében.

A képzésben részt vevők a veszélyhelyzet kihirdetése és az új rendelet hatálybalépése közötti kontaktóráról való hiányzása igazoltnak minősül, továbbá személyes jelenlétként kell figyelembe venni a távoktatásban történő részvételt is.

A személyes jelenlétet igénylő szakmai vizsgák megszervezése akadályokba ütközik, illetve sok olyan képzés van, amelyen a gyakorlati rész vagy a képzés profilja, illetve a résztvevők digitális tudás- vagy eszközhiánya miatt a megjelent rendelet sem segíthet. Az ilyen területen dolgozó képzőknek a középtávú működése is komoly veszélybe kerülhet - jelezte az FVSZ elnöke.

A veszélyhelyzetet követő kihívásokkal teli munkaerőpiaci helyzetben a felnőttképzésre kulcsfontosságú szerep hárul majd a gazdaság működésének helyreállításában és beindításában a várható nagy létszámú átképzések kapcsán - értékelt Zsuffa Ákos.

Forrás: IKK/ITM/MTI