A felnőttképzés is gyógyír lehet a leépítések ellen

A Világgazdaság újságírója kérdezte dr. Zsuffa Ákost, az FVSZ elnökét.

A felnőttképzés is gyógyír lehet a leépítések ellen
A jelenlegi gazdasági helyzetben egyre többet hallani arról, hogy meg fog ugrani a kirúgások száma idehaza is. A felnőttképzési szakma azt javasolja az elbocsátásokat tervező vállalatoknak, hogy inkább küldjék továbbképzésekre a munkavállalóikat, mert lehet ugyan, hogy rövid távon a képzés pluszköltség, középtávon azonban anyagilag és a szervezeti kultúrát tekintve is profitálni fognak belőle.

„A gazdasági válság jelei, az infláció hatásai a legtöbb vállalat számára már érzékelhetők, és ilyenkor sajnos az a jellemző, hogy vagy leépítésbe kezdenek, vagy jobb esetben csak szüneteltetik a munkaerő-felvételt. Tapasztalatunk szerint kevesen döntenek úgy, hogy ehelyett inkább képzik a munkatársakat. A cégek ugyanis hajlamosak úgy érvelni, hogy azért nem fektetnek pénzt a dolgozók oktatásába, mert nem látják a megtérülését” – mondta a VG-nek a Felnőttképzők Szövetségének (FVSZ) elnöke, Zsuffa Ákos.
Interjú