2019.11.12.

FELNŐTTKÉPZÉS: RUGALMASABB SZABÁLYOZÁST SZERETNÉNEK A CÉGEK

Írta: B.B.

Az Felnőttképzők Szövetsége (FVSZ) a Magyarországon működő vállalkozások felnőttképzéssel kapcsolatos igényeiről, továbbá gyakorlatáról készíttetett felmérést, a Budapesti Kereskedelmi és Ipari Kamara (BKIK) pedig a hazai vállalkozások szakképzésről, munkaerőpiaci kínálatról kialakított véleményét elemző piackutatás friss eredményeit tette közzé a napokban.
Az FVSZ felmérése alapvetően a vállalkozások képzési, továbbképzési gyakorlatának és képzési igényeinek feltérképezésére irányult, de kitért a munkaerő-állomány humán tőkéjének jellemzőire is, és célja volt a különböző képzési lehetőségekkel, valamint az Ipar 4.0 hatásaival kapcsolatos vélemények megismerése is.
A kutatásunkból kiderül, hogy a cégek többsége nem túl kedvezően vélekedik a jelenlegi felnőttképzési formákról, leginkább azért, mert közel háromnegyedük nem tartja kellően rugalmasnak a dolgozóik szakmai és egyéb kompetenciáinak fejlesztéséhez keretet adó felnőttképzési formákat. A válaszadó cégek elsősorban a képzésre szánt idő hosszát csökkentenék, másodsorban a digitális tanulási lehetőségek jobb kihasználásában (e-learning, blended learning szélesebb körű alkalmazásában) látják a fejlesztés lehetőségét”– mondta el dr. Zsuffa Ákos, a Felnőttképzők Szövetségének elnöke – „Utóbbi eredmények összhangban vannak az FVSZ törekvéseivel, ugyanis úgy gondoljuk, hogy az e-learning egy tényleges és jól használható metódus.”

A hazai cégek véleménye összecseng az FVSZ törekvéseivel, ugyanis a kutatásból kiderült, hogy a szövetség mellett ők is kiemelten fontosnak tartják a felnőttképzés önálló jogszabályi szabályozásának sürgetését.

További megjelenések:
hrportal.huAdo.hu; webradio.hu; vg.hu; piacesprofit.hu; dehir.hu

FVSZ MIR HONLAP

 

Képtalálat a következőre: „magyarország kormánya”

 

Képtalálat a következõre: „Nemzeti Szakképzési és Felnõttképzési Hivatal A szakképzés és felnõttképzés szolgálatában”

  

 
 
 
Nyelviskolák Szakmai Egyesülete
  
 
 IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért

 

Nemzeti Együttműködési Alap 

Akkreditált Felnõttképzési Intézmények Országos Egyesülete 

 


Belépés FVSZ tagoknak:

AJÁNLATKÉRÉS A KÜLSÕ ÉRTÉKELÉS ELVÉGZÉSÉRE

Tisztelt Érdeklõdõk!
A Szövetség kizárólag FVSZ tagoktól fogad a külsõ értékelésre történõ felkéréseket.
Belépés az FVSZ-be
Ajánlatkérés

Fizetett hirdetések

Tisztelt Látogatók!

Honlapunkon fizetett hirdetések megjelentetésére van mód. Töltse le a megrendelõlapot, s - ha további kérdései vannak - keresse titkárságunkat!

Megrendelõlap