2018.01.09.

TÁJÉKOZTATÁS A KÜLSŐ ÉRTÉKELÉSSEL KAPCSOLATBAN

Írta: B.B.

Tisztelt Tagtársak!
A 2013. évi LVXX. törvény a felnőttképzésről 2018. január 1-től hatályba lépő változása szerint a felnőttképzést folytató intézménynek magának kell gondoskodnia arról, hogy kétévente legalább egyszer elvégeztesse az intézmény tevékenységének külső értékelését.

Az FVSZ 2016. februártól a 2016. június 18-i jogszabályváltozásig, vagyis a külső értékelések felfüggesztéséig, kevesebb, mint fél év alatt 30 külső értékelést folytatott le.

Az FVSZ vezető tisztségviselői 2018. január második felében tartandó elnökségi ülésen tárgyalják újra és véglegesítik a Szövetség eljárásrendjét, melynek elfogadása után megkezdődhet újra az intézmények jelentkezése külső értékelésre. A határozathozatalt követően haladéktalanul értesíteni fogjuk Tagjainkat a felnőttképzési engedéllyel rendelkező intézmények külső értékelésével kapcsolatban.

Az FVSZ elnöke hivatalos levélben fordult – 2018. január elején - az NSZFH Főigazgatójához a 2018. január 1-vel hatályba lépő, a külső értékelésre vonatkozó jogszabályváltozások kapcsán felmerülő – számunkra nem egyértelmű – kérdésekkel kapcsolatban. A hivatalos állásfoglalás megérkezést követően tájékoztatót küldünk ki Tagjainknak.

Kérjük a tisztelt érdeklődőket, hogy mindezen információkat vegyék figyelembe jelentkezésük esetén,  megértésüket és szíves türelmüket köszönjük! 

 

Képtalálat a következőre: „Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal A szakképzés és felnőttképzés szolgálatában”

  

 
 
 
Nyelviskolák Szakmai Egyesülete
  
 
 IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért

 

Nemzeti Együttműködési Alap 

Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesülete 

 


Belépés FVSZ tagoknak:

ADATVÉDELEM - GDPR

Az Európai Unió által elfogadott Általános Adatvédelmi Rendeletet (General Data Protection Regulation – GDPR ) 2018. május 25. napjától alkalmazandó, így eddig az időpontig valamennyi adatkezelőnek egységbe kell hozni adatkezeléseit a rendelettel. A rendelet alkalmazásai jelentős változást hoznak a mai szabályokhoz képest!

Az adott témával már foglalkoztunk a 2017.11.23-i Szakmai napon egy előadás keretében. Az FVSZ elnökségének terve szerint a közeljövőben egy workshop keretében folytatja ezt a tájékoztatást az érdeklődők számára, erről hamarosan hírt adunk ki a honlapon.

 Az GDPR-rel összefüggésbe alábbi hivatalos oldalon tájékozódhatnak:
Felkészülés az Adatvédelmi Rendelet alkalmazására 12 lépésben
GDPR végrehajtása kapcsán nyilvánosságra hozott iránymutatások

 

Fizetett hirdetések

Tisztelt Látogatók!

Honlapunkon fizetett hirdetések megjelentetésére van mód. Töltse le a megrendelőlapot, s - ha további kérdései vannak - keresse titkárságunkat!

Megrendelőlap