2011.12.11.

A KORMÁNY MUNKATERVE

Írta: fvsz

A Magyar Közlöny 146. számában megjelent a Kormány 2012. első félévére tervezett munkaprogramja. A "hivatalos naptár" négy, közvetlenül a felnőttképzéssel (is) kapcsolatos jogszabályt tartalmaz.

Márciusban a Szakképzési követelménymodulokról szóló kormányrendelet előterjesztését,

májusban az új Felnőttképzési törvény tervezetét,

 júniusban pedig két jogszabályt, a Szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről, valamint a szakmai vizsgadíj és a vizsgáztatási díjak kereteiről szóló új kormányrendelet, valamint a gyakorlati képzés folytatására jogosult szervezetek nyilvántartásáról és ellenőrzéséről  (és az esetleges  bírságról) szóló kormányrendelet tervezetét.

 A jogszabályok közötti összefüggések miatt azonban fel kell készülnünk az esetleges további változásokra (például a Ket módosítása általában érinti akkreditációs jogszabályainkat is) 

Tekintettel arra, hogy az  új / megújuló jogszabályok egy része a felnőttképzésben akár piaci keresletet is szülhet,  tájékoztatásul csatoljuk a 1429/ 2011 (XII.7) kormányhatározatot

Az FVSZ szolgáltatásai

Az FVSZ szolgáltatásairól a következő linkre kattintva olvashatnak bővebben. Szolgáltatások

Felnőttképzési 1x1 portál

A projekt a tanulni vágyó felnőtteknek szóló füzetsorozatból és egy általános információkat, valamint konkrét felnőttképzési ajánlatokat tartalmazó honlapból áll. Honlap

A programot az SZMM támogatja a Munkaerő-piaci Alapból.





Nemzeti Erőforrás Minisztérium



Nemzetgazdasági Minisztérium



Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet



Nyelviskolák Szakmai Egyesülete



Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület



Felnőttképzési Szakértők Országos Egyesülete



Felnőttképzés Fejlesztéséért Egyesület

Belépés FVSZ tagoknak:

Felhasználói azonosító:
Jelszó:

Kedvezményes ajánlatok tagoknak

Tisztelt Látogatók! Ezen a felületen közzé tehetik ajánlataikat, a hirdetés feltétele, hogy az árból az FVSZ tagjai legalább 20%-os kedvezményt kapjanak! Részletes információ az FVSZ titkárságán.

Fizetett hirdetések

Tisztelt Látogatók!

Ezen a felületen fizetett hírdetések megjelentetésére van mód, további részletekért keresse titkárságunkat.

Megrendelőlap

OKJ BIZOTTSÁG